A huszonnegyedik óra

„Annak ellenére, hogy nem értek egyet Donald Trump belpolitikai programjával, politikai stílusával, Európát illető gazdasági elképzeléseivel, számítok arra, hogy elnökként változást hozhat az egyre elviselhetetlenebb állóháborúban. 

Ez pedig ad acta teszi az eddigi, talán részben alapos orbáni panaszt arról, hogy Amerika anyagi forrásait, diplomáciáját és hírszerző tevékenységét a magyar kormány ellenében mozgósítja.

Ha Trump valóban szövetségesként tekint Orbánra, annak most kell látnunk a jelét.

Ha az amerikai elnök és a magyar miniszterelnök okkal vár idén előbb tűzszünetet, aztán békét, az azt jelenti, hogy már elméletileg most is zajlaniuk kell a felek között a nyilvánosságot kizáró tárgyalásoknak. Ez mindenképpen helyes, ha így van, ámde nem elég. Amíg a kormányfő azt állítja ugyanis, hogy a konfliktusnak nincs harctéri megoldása, addig adós marad a válasszal, hogy milyen feltételek mellett történne meg ez a tárgyalóasztalnál. 

Mit mond Ukrajna a már elveszített és a még vitatott státuszú területeinek jogállásáról? Mire hajlandó Oroszország a már elfoglalt területeket illetően? Ki és milyen határokat rögzít egy megállapodás során? Hogyan tartják és tartatják ezeket tiszteletben?

Idáig azt a magyarázatot kaptuk a magyar miniszterelnöktől – nem teljesen alaptalanul –, hogy az általa választott stratégia kisebbségben van, nem tudja érvényesíteni. Rengeteg hátrányt szenvedett az ország e döntés miatt. Ha most valóban változott a helyzet, ha 2025 valóban a béke éve lesz, akkor rövidesen elő kell állni azzal, miként kívánják ezt megvalósítani.”

Nyitókép: Mark Wilson/Getty Images